|
2023-02-26 21:00:37, vasárnap
|
| |
| |
TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK 10.
AHOGY MÁSOKAT LÁTUNK
Egy fiatal pár új környékre költözött. Másnap reggel, amikor reggeliztek, a fiatal nő látta, hogy szomszédja kiteregette a mosott ruhákat
- Az a ruha nem túl tiszta - mondta. - Nem tudja, hogyan kell helyesen mosni. Jobb mosószerre lenne szüksége.
A férje nézte, de hallgatott.
Valahányszor a szomszédja kiakasztotta a mosott ruhákat, hogy megszáradjon, a fiatal nő ugyanazt a megjegyzést tette.
Körülbelül egy hónappal később a nő meglepődött, amikor egy szép tiszta mosást látott a vonalon, és így szólt a férjéhez:
- Nézd, megtanulta, hogyan kell helyesen mosni. Vajon ki tanította meg neki ezt?
A férj azt mondta:
- Ma reggel korán keltem, és megtisztítottam az ablakainkat.
tiszta ablakért
Az ablak történetének tanulsága:
Így van ez az élettel is. Az, ahogy másokat nézünk, az ablak tisztaságától függ, amelyen keresztül nézünk. Mielőtt az ablakon kinézve ítélkezünk mások felett, először nézzünk tükörbe, és tisztítsuk meg saját ablakunkat.
Légy óvatos mások megítélésével,
Az, ahogy másokat látunk, az annak az ablaknak a tisztaságától függ, amelyen keresztül nézünk.
BALESET
Egy fiatalasszony autóval ment haza a munkahelyéről. Óvatosan vezetett, mert a kocsi új volt, előző nap vették át az autószalonban. Sokáig spóroltak rá, férjének is sok többlet munkát kellett végeznie, hogy meg tudják vásárolni a kiválasztott modellt.
Az egyik zsúfolt kereszteződésben az asszony nem jól számította ki a távolságot és egy szembe jövő kocsi végighúzta autója oldalát.
Elsírta magát. Hogyan fogja ezt megmagyarázni férjének?
A másik autó vezetője megértő volt, de ragaszkodott ahhoz, hogy adataikat kicseréljék. Az asszony remegő kézzel kereste a papírokat egy nagy irattartóban, amelyből egyszer csak egy cédula pottyant ki.
Határozott, férfias kézírással a következő szavak álltak rajta:
"Baleset esetén emlékezz drágám arra, hogy téged szeretlek és nem az autót!"
És járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket...
(Pál levele az Efézusbeliekhez 5-2,)
BOLDOGSÁGBOLT
Isten megelégelte a szenvedést amit az emberek közt látott és arra gondolt, hogy - mivel kedvenc időtöltésük a vásárlás - épít nekik egy boldogságboltot.
Amikor a bolt megnyitott, hatalmas hírveréssel hirdette ki, hogy nyitva áll és bárki bejöhet. Minden ember, aki csak élt a Földön értesült róla. Mindenki elmehetett oda, aki csak akart.
Az emberek azonban sokfélék, így sokféleképp reagáltak rá. Volt olyan, aki rá sem hederített, csak forgatta tovább a kereket, amit addig is.
Olyan is volt, aki hangosan jajveszékelve és siránkozva panaszkodott, hogy az a bolt messze épült, hogy az ő lába már nem olyan friss és fiatal és milyen igazságtalan is az élet, hogy őt elzárja ettől a lehetőségtől.
Olyanok is akadtak, akik azt gondolták, hogy ez biztosan nagyon sok nehézséggel jár és nem is mertek elindulni oda. ,,Nincs pénzem"' - mondták. A boldogság bizonyára nagyon drága. Nekem ez nem elérhető cél, biztosan csak a kiváltságosok jutnak hozzá!
Mások megtámadták az egész ötletet. Boldogság? Boltban? Micsoda képtelen ötlet! Egyszerűen aljasság, hogy ilyet ígérnek az embereknek, hiszen az köztudott, hogy a boldogsághoz nem lehet boltban hozzájutni. Mindenki tudja, hogy ez lehetetlen!
Akadtak olyanok is, akik azt híresztelték, az ismerősük egyszer már járt ott és biztosan tudni vélték, hogy mennyire megütötte a bokáját és észérvekkel megpróbáltak lebeszélni mindenkit arról, hogy oda menjen. Volt ugyan pár lelkes ember, akik meg akarták próbálni, hogy elmenjenek, de őket azonnal lebeszélték. amint találkoztak a rosszat hírlelőkkel.
Volt azonban egy maroknyi ember, aki mit sem törődött ezekkel a hangokkal. Amikor Isten hirdetését meglátták, azonnal tudták, hogy nekik az égadta világon mindent megér, hogy boldogok legyenek ezért azonnal a boltba mentek és ott elöntötte a szívüket a boldogság csodálatos érzése. Úgy érezték, hogy mindent a világon képesek már megtenni, minden a világon pont úgy alakul, ahogy azt szeretnék. A boldogságboltban megtalálták a párjukat, a barátaikat. Szeretet gyúlt a szívükben. Azonban - mivel boltban voltak - keresték a kasszát.
- Isten! Hol kell fizetnünk? Mi a fizetség, hogy elvihessük a szívünkben ezt a csodálatos érzést? - kérdezték.
Isten a kijárathoz vezette őket, ahol ez a felirat állt:
- A szándék, hogy elhatároztad, hogy eljössz ide hozzám, volt a számla, amit megnyitottál.
A cselekedet, hogy tényleg el is jöttél és beléptél ide, volt a fedezet ezen a számlán, s a tudás, hogy semmi a világon nincs ingyen, anélkül, hogy ne kéne adnod érte valamit, ez volt a fizetség, azért, hogy elvihesd a szívedben ezt az érzést. Ha bármikor azt hinnéd, hogy elvesztetted, amit a boltomban vásároltál, szakíts egy blokkot!
A blokkon ez a három szó állt: Szándék - Tett - Tudás
Vidd magaddal ezt a számlát most te is!
CSODÁT VENNI
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől. Isten mindig természetfeletti módon, a hitünk alapján cselekszik.
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét.
Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jól öltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége, de Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk,
hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől. Isten mindig természetfeletti módon, a hitünk alapján cselekszik.
ÉLET VIZÉNEK KÚTJA
Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit. Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért:
- Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba... Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám...
Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút friss vizével, elindult hazafelé.
Ám mire hazaért, egy üres vödröt tartott a kezében.
- Mi történt? - kérdezte az apja.
- Ó, semmi... a vödröt, ahogy kérted belemerítettem a kútba, és megtöltöttem az élet friss vizével...
- Hiszen ez a vödör üres - mondta az apja, és nevettek mindketten. - Hová lett, gyermekem, az élet vize?
- Mindent úgy tettem, ahogy tanácsoltad. Ám ahányszor csak belemerítettem a vödröt a tiszta vizű kútba, megjelent egy ember, s mert szomjas volt, neki adtam az utolsó csöppig... Így ment ez végtelenségig, míg a kút ki majdnem száradt. Végül épp annyi vizet adott, amennyivel az utolsó vödröt telemertem.
Az apa mosolygott:
- És hol van az a víz?
- Mindenfelé... amerre jártam, mindenkinek adtam belőle, aki kért.
"Adj jót, ha adni tudsz - ha jót nem tudsz adni, ne adj semmit."
HAJLÉKTALAN BOLTI KISEGÍTŐ
A fiú azelőtt egy otthonban élt...aztán egy ideig sehol... Ott aludt, ahol utolérte az álom. Ha jobb idő volt, akkor volt egy kedvenc helye egy parkban. Nappal dolgozott, csak éjszakára keresett valahol menedéket. Minden kincse egy hátizsákban volt... Egy haverjánál mosott, azért mindig fizetett. Ingyen nem várt semmit.
Volt egy álma, egy kis ház, valahol vidéken. Még emlékezett a nagyszülei udvarára...Onnan került az otthonba, édesanyja halála után... Aztán ők is meghaltak, a házat pedig a rokonok eladták. Sokszor álmodott az udvarról és az udvar közepén álló körtefáról. A kiskutyáról, akit befogadtak, és a nagymamája lekváros buktájáról is. Valahányszor éhesen feküdt le, még az ízét is érezte.
Nem bízott az emberekben... Először a rokonok csapták be, később a barátnak hitt emberek. Félt mindenkitől. Ahol napközben dolgozott, csak úgy hívták: ,,a néma fiú". Senkivel nem beszélt. Elvégezte a munkáját, majd félrevonult.
Aztán egyik nap, műszak után a városban kóborolt. Nem nézte a kirakatokat... nem vágyott semmire, csak egy kis házra... valahol vidéken. Aztán egyszer csak friss péksütemény illat csapta meg az orrát. Egy kis vegyes üzlet előtt haladt éppen el. Éhes volt, de azt tervezte, nem vacsorázik, hiszen annyival is közelebb kerül az álmához.
Ennek az illatnak viszont, nem tudott ellenállni és felnézett. Ahogy felnézett, a hátranyitott ajtóra ragasztott feliraton megakadt a szeme:
,,Kisegítő munkaerőt felveszünk. Azonnali kezdéssel. Érdeklődni az üzletben."
Nem gondolkodott, csak betért és egyenesen a pultnál állt meg. A túloldalon egy régi vágású kereskedő állt, köpenyben. Olyan hatvannak látszott. Háta kicsit hajlott volt. Udvariasan szólt.
- Parancsoljon kérem, mivel szolgálhatok?
A fiú csak állt, és hirtelen az a vidéki, sarki kisbolt jutott eszébe, ahová kenyérért járt a nagymamájával. Kicsit megzavarták az emlékek. Érezte, hogy legszívesebben kirohanna az üzletből, de nem tette, mert a kis ház megjelent előtte.
- Kérem, én...én nem kérek semmit. Csak... csak dolgozni szeretnék. - mondta halkan, de egyenesen a kereskedő szemébe nézve.
- Tulajdonképpen zárás után lenne a munka. - válaszolta az úr.
- Az nekem éppen megfelel. - válaszolta kicsit bátrabban.
- Mikor tud kezdeni? - kérdezte a kereskedő.
- Akár ma is. - válaszolt szinte mosolyogva a fiú.
- Rendben, amennyiben önnek is megfelel, kilenc órakor találkozunk.
Már alig várta, hogy kilenc legyen. Fél órával előtte, már a bolt körül sétált, aztán kilenc előtt egy perccel belépett az ajtón. A kereskedő, még a pulton belül állt, ahogy meglátta üdvözölte, és hozzátette:
- Köszönöm a pontosságát.
A fiú csak állt. Neki, megköszöntek valamit? Már régóta nem hallott ilyet. Zavarában, csak biccentett, majd csak pillanatok múlva tudta kimondani:
- Ez természetes.
Ekkor kinyílt az ajtó, és egy őzikeszemű, hosszú barna hajú, szerény arcú lány lépett be. Üdvözölte őket. Majd bemutatkoztak. A fiú hordta a ládákat, a lány pakolta a polcokat... és ez így ment napokon, heteken keresztül. Nem beszélgettek, csak végezték a munkájukat.
Aztán egyik nap, látszott a fiún, hogy nagyon beteg. A szeme csillogott a láztól, és vörös volt az arca... Akkor, már hűvösek voltak az éjszakák...
- Te jó Isten! Nagyon beteg vagy! Miért nem maradtál otthon? - kérdezte a lány.
- Nem vagyok olyan beteg. Bírom. - válaszolta a fiú.
Aztán minden fordulónál egyre rosszabbul lett, egyre jobban lihegett és patakokban szakadt a verejték a homlokán, majd az egyensúlyát is elveszítette. A lány elmondta a főnöknek, hogy a fiú nagyon beteg.
- Jöjjön fiam, hazaviszem. - szólt a fiúnak.
A fiú szabadkozott, de a férfi nem tágított. Aztán a fiú halkan, leszegett fővel megszólalt:
- Uram, engem nem tud hazavinni, nekem nincs otthonom.
- Hogy, hogy nincs otthona? Akkor hol lakik? Hol él? - kérdezte csodálkozva a kereskedő.
A fiú lerogyott egy székre. A lány kirohant és hozott egy pohár vizet.
- Evett ma valamit fiam? - kérdezte az úr.
- Igen uram, minden nap ebédelek. - válaszolta csendesen a fiú.
A kereskedő ott hagyta, és elment. A fiú csak ült, magába roskadva, és csak az járt a fejében, hogy mindjárt odaadják a bérét és megköszönik az eddigi munkáját, majd szépen, udvariasan kitessékelik, úgy ahogyan fogadták.
Próbált erőt venni magán, hogy felálljon, de nem sok ereje volt. Fejét lehorgasztva ült a hokedlin, majd hallotta a tulajdonos lépteit.
- Most hozza a pénzem, és megköszöni a munkát..- a gondolatát megszakította az idős úr szava.
- Fiam, ezt most szépen egye meg... Mi Bözsikével befejezzük a pakolást, addig maradjon nyugton. Majd utána kitalálunk valamit. - mondta, és kezébe nyomott két szelet kenyér közé téve egy vastag szeletet sonkát.
Azzal sarkon fordult, és elsietett. A fiú könnyeit nyelve ette a kezébe adott szendvicset. Alig hogy megette, a kereskedő és a lány is visszatért.
- Jöjjön fiam, menjünk. - és szelíden megfogta a fiú vállát.
- Köszönöm a vacsorát uram, mennyivel tartozom? - kérdezte a fiú.
- Semmivel nem tartozik, egészségére. - válaszolta meglepődve a bácsi.
- Uram, én nem... - kezdett szabadkozni a fiú, amikor a bácsi odaállt elé, a szemébe nézett és azt mondta.
- Fiam! Higgye el tudom, hogy mit akar mondani... Valamikor nekem is... De ezt majd elmesélem. Most menjünk. - és az ajtó felé terelte a fiút.
Az ajtóban a fiú elköszönt, és még egyszer megköszönte a vacsorát.
- Most így betegen hová akar menni? - kérdezte a kereskedő.
- Egy darabig még nyitva van az állomás. Ott ismernek, nem küldenek el...Aztán ha bezár, már szinte indulhatok dolgozni. - válaszolta a fiú.
A bácsi odalépett hozzá és megfogta a karját.
- Dehogy megy az állomásra! Velem jön! Kérem ne sértsen meg azzal, hogy nem fogadja el a segítségem!... - mondta határozottan, majd vett egy hatalmas levegőt, és halkan, elérzékenyülve még hozzá tette: - Valamikor rajtam is segítettek ...
A fiú nem értette az egészet. Neki eddig még senki nem akart jót, a nagyszülein kívül és talán az édesanyján, de rá nem emlékszik...
Két utcával arrébb, egy hatalmas barna kapu előtt megálltak. Valamikor hasonlónak képzelte a Mennyország kapuját. Hatalmas kopogtató volt rajta... És ő ámulva nézte. A kereskedő kinyitotta előtte, és kedvesen szólt:
- Isten hozta fiam.
- Köszönöm szépen uram. - válaszolta a fiú.
- András a nevem, de ha simán csak Bandinak szólít, az is megteszi. A barátaim általában így hívnak. - mondta a kereskedő, majd beléptek a házba.
Hatalmas előtér közepén álltak. A fiú tágra nyitotta szemeit, és bámulta a gyönyörű színes ajtókat.
Félreállt az ajtó mellé, és félszegen bámult. Ennyi szépséget még nem látott a szeme.
- Jöjjön fiam. Kerüljön beljebb. - invitálta kedvesen az úr. Vegye le a kabátját és jöjjön. Meleg lesz az itt. - szólt mosolyogva.
Ahogy beléptek a színes ajtón még jobban elcsodálkozott. Gyönyörű bútorok, szőnyegek, festmények között találta magát.
- Nyugodtan jöjjön, helyezze kényelembe magát. Én valami harapnivaló után nézek. - szólt a bácsi és elsietett. Pár perc múlva visszatért abrosszal és terítékekkel. Majd megvacsoráztak és elkezdtek beszélgetni.
A fiú is elmesélte az életét, és a kereskedő is.
Kiderült, hogy inasként került a boltba. Édesapja nem tért vissza a frontról, édesanyja pedig két gyermekkel özvegy maradt. Ő tíz éves volt és gyenge fizikumú. Az édesanyja ott vásárolt a kisboltban, egy idő után, már csak hitelre. Aztán délutánonként segített, és azért annyi pénzt kapott, hogy el tudta tartani az édesanyját, aki közben beteg lett és a kisöccsét. Tudta, hogy nem ér annyit a munkája, de a bolt tulajdonosa nem akarta megbántani az önérzetüket azzal, hogy úgy érezzék alamizsnát ad. Gyakran megdicsérte a fiút, de amikor kellett, akkor bizony meg is feddte. Amikor tizenkét éves volt skarlátos lett a testvére, és nemsokára meghalt. Két hónapra rá az édesanyja is.
Ott marad egyedül...
Ekkor a bolt tulajdonosa és a felesége magukhoz vették, nekik nem született gyermekük, és már nem voltak fiatalok. Kitaníttatták. Egy idő után már ő vezette a boltot. Majd örökbefogadói halála után megörökölte. A felesége pár éve meghalt, gyermekük nem lett...
Miután elmesélték egymásnak az életüket, megbeszélték, hogy napi két óra munka fejébe ott lakhat nála a fiú.
És az idő telt... Majd egyre több és több feladatot bízott rá a fiúra a kereskedő. Már feladatot kapott a pultban is. Aztán ő vette át az árút, később pedig már ő is rendelte meg. Így szépen, fokozatosan beletanult a szakmába.
Az üzlet is egyre jobban ment. Aztán kinőtték a kisboltot... és már volt pár üzlet, amit ő irányított..
És az idő telt,... de a kisbolt maradt, és ha ideje engedte felvette a Bandi bácsi köpenyét, és beállt a pult mögé.
A környéken csak úgy emlegették: az Árvák Boltja...
És neki naponta eszébe jutott, hogy mit élt át akkor, amikor sok évvel ezelőtt belépett azon az ajtón, amin azt írta: ,,Kisegítő munkaerőt felveszünk"...
És valahányszor hazatért, mindig végigsimította a hatalmas barna kapun, a kopogtatót...
INKÁBB ÖLELJ ÁT!
Rossz kedvében volt egy lányka. Bárki szólt hozzá, idegesítette. Úgy érezte magát, mint egy sündisznó, akit a kutya megugat. Rengeteg leckéje volt. Sokszor feleltették és keveset tudott. Édesanyja is csak állandóan prédikált neki. Százszor elmondta a megszokott szöveget.
A lány még rosszabbul érezte magát. Ránézett anyjára és így szólt:
- Unom már a sok figyelmeztetést. Miért nem veszel inkább karjaidba, és ölelsz magadhoz szorosan? Ezt a leghatékonyabb tanács sem múltja felül.
Az édesanya ámulva hallgatta lányát. Erősen szemébe nézett, és elállt a lélegzete, hogy a lánya ölelésre vár. Csaknem elsírta magát és így szólt:
- Azt akarod, hogy megöleljelek? Tudod nekem is az a legnagyobb vágyam, hogy Te is megöleljél! Magához ölelte lányát, mintha még gyerek lett volna.
A kor nem számít. A hetvenévesnek is szüksége van, hogy vigasztalják, és megöleljék. Arra vágyunk, hogy valaki megszorítson, és szeressen. Sokszor féltékenyek vagyunk, nem tudjuk kimutatni a szeretetünket. Ezért rejtőzünk el egy hideg álarc mögé. Félünk, hogy valaki észreveszi gyengeségünket.
Korunk hideg légköréből csak testvéreink meleg ölelése szabadíthat ki.
A KIRÁLY ÉS A BÖLCS
Egy bölcs haladt át a híres király fővárosán. Séta közben észrevett egy pénzérmét az úton. Felvette. Meg volt elégedve egyszerű megélhetésével, és nem használta ezt az érmét. Így azt tervezte, hogy annak adományoz, akinek szüksége van rá. Egész nap mászkált az utcákon, de nem talált senkit. Végül elérte a pihenőhelyet, és ott töltött egy éjszakát.
Másnap reggel felébred a mindennapi tevékenységére, és látja, hogy egy király háborúra kész hadseregével egy másik állam megszállására készül. Amikor a király meglátta a bölcset állni, megparancsolta, hogy állítsák le a seregét.
Odament a Bölcshöz, és azt mondta: ,,Ó, Nagy Bölcs, háborúba indulok, hogy megnyerjek egy másik államot, hogy az államom bővülhessen. Szóval áldj meg, hogy győzzek!"
Gondolkodás után Sage egy pénzérmét adott a királynak! A királyt ez zavarta és bosszantotta, mert mi haszna van egyetlen érmének, miközben ő már az egyik leggazdagabb király!
Kíváncsian megkérdezte egy bölcset: ,,Mit jelent ez az egyetlen érme?"
Egy bölcs elmagyarázta:
,,Ó, nagy király! Tegnap találtam ezt az érmét, miközben a fővárosa utcáin sétálgattam. De nem volt hasznom belőle. Ezért úgy döntöttem, hogy egy rászorulónak adományozom. Estig mászkáltam a fővárosodban, de nem találtam ilyet. Mindenki boldog életet élt. Úgy tűnt, elégedettek voltak azzal, amijük van. Így hát nem találtam senkit, aki odaadja ezt az érmét. De ma, ennek az államnak a királya, még mindig szeretne többet nyerni, és nem elégedett azzal, amije van, úgy éreztem, szüksége van erre az érmére.
A király belátta hibáját, és feladta a tervezett háborút.
,,Meg kell tanulnunk elégedettnek lenni azzal, amink van. Igen, mindannyian többre vagy jobbra vágyunk, mint amennyi már van, de ne veszítsük el az örömünket arra ami már meg van.
Akadnak olyanok, akiknek nem biztos, hogy az van, ami nekünk, és lesznek, akiknek sokkal több van, tőlünk. Ne hasonlítsuk össze a miénket másokéval, legyünk boldog és elégedettek, éljünk egészséges életet.
KI SEGÍT IGAZÁBÓL?
Ugyanazon az úton járt haza, évtizedek óta. Amikor a szomszéd telken építkezni kezdtek, mély gödör zárta el útját. A megszokott úton haladva nem vette észre, beleesett. Jól megütötte magát. Kimászni nem tudott. Kiabálni kezdett segítségért.
Az arra jövő pszichológus készségesen ajánlotta fel segítségét, megvizsgálta a gödör kiterjedését, mélységét, összehasonlította azt más ilyen élethelyzetekkel és a férfi személyiségével. Kifejtette ezek összefüggését, egymásra hatását, majd ezek figyelembevételét ajánlva elköszönt.
Hamarosan megállt egy pszichoterapeuta is a gödör szélén. Leguggolt, hogy közelebb legyen klienséhez, érdekes kérdéseket tett fel a férfi múltjára vonatkozóan, majd a korábbi gödörbeesés tapasztalatait és az onnan való kikászálódás lehetőségeit illetően. Mivel az áldozat még sohasem volt ilyen helyzetben, hozott neki egy ásót, és ajánlotta, ásson mélyebbre, ott majd rálel a megoldás gyökereire. Aztán, munkájával elégedetten, folytatta útját.
Bibliaórára menet megállt a kiáltozás hallatára a lelkész is. Meghallgatta a szomorú történetet, majd megkísérelte biblikus összefüggésbe állítani azt és hitbeli tanítást nyújtani. Elmondta a 130. zsoltárt:
,,A mélységből kiáltok hozzád, Uram...", majd áldást kívánva sietett a bibliaórára.
Az arra járó szociális munkás azonnal beugrott az áldozat mellé a gödörbe, hogy tisztázza vele, melyik biztosítónál jelentheti majd be kártérítési igényét, és utána fekvőtámaszokat végeztetett a férfival, hogy az majd képessé váljék önerejéből kimászni a mélységből.
Szerencsére arra sétált egy pszichiáter orvos is. Röviden diagnosztizálta a kórképet, majd táskájából néhány tablettát vett elő, melyeket a bajba kerültnek - a dózis pontos megjelölésével és a lehetséges mellékhatásokról való felvilágosítással - vigyázva ledobott.
Már későn járt, mikor az edzésről hazafelé tartó kisfiú csodálkozott le a gödörbe kerültre.
- Tessék mondani, elhozzam a létránkat? - kérdezte.
Elhozta.
Kimászott.
(I. K. Berg nyomán)
MENNYIT ÉR?
Egy apa azt mondta a lányának:
- Befejezted a tanulmányaidat, itt van egy autó, amit valamikor ezelőtt vettem... néhány éves.
De mielőtt odaadom, vidd el a város parkolójába, eladni, megnézni, hogy mennyit kínálnak érte.
A lány elment a parkba, visszatért az apjához, és azt mondta:
- 1000 eurót ajánlottak, mert nagyon megviseltnek tűnik!
Az apa azt mondta:
- Fogd és vidd el a zálogházba.
A lány elment a zálogházba, visszatért az apjához, és azt mondta:
- A zálogház 100 eurót ajánlott fel, mert ez egy nagyon régi autó.
Az apa megkérte a lányát, hogy menjen el egy szenvedélyes autóklubba, és mutassa meg nekik az autót.
A lánya bevitte az autót a klubba, megfordult, és azt mondta apjának:
- Néhány ember a klubban felajánlott nekem 100 000 eurót azért, hogy ez egy ritka autó, amely jól megőrzött állapotban van és nehéz megtalálni.
Aztán az apa így szólt:
- Azt akartam, hogy tudd, értéktelen vagy, ha nem vagy jó helyen. Ha nem becsülnek meg, ne légy ideges, ez azt jelenti, hogy rossz helyen jársz. Ne maradj olyan helyen, ahol senki sem látja az értékedet.
NINCS IDŐM
Volt egyszer egy ember, olyan, mint ezer más. Ennek az embernek sohasem volt ideje. Amikor a munkahelyén megszólalt a telefon, naponta legalább tízszer kijelentette:
- Bocsánat, de pillanatnyilag, sajnos, nincs időm.
Amikor hazaért és gyerekei elészaladtak, rögtön ideges lett:
- Kérlek, hagyjatok békén, most a legjobb akarat mellett sincs időm veletek játszani.
Felesége szépen megterített reggelire, hogy legalább egy pillanatra együtt lehessen a férjével, de emberünknek erre sem volt ideje. A munkaidő előtt még feltétlenül el kellett intéznie valamit a városban. Nem volt ideje, hogy feleségével megigyon egy csésze kávét. Mindent egyszerre akart elintézni. Felesége óvatosan kezdte kérdezni:
- Te is eljössz vasárnap velünk a templomba?
Emberünk, akinek nem volt ideje, megijedt:
- Hová gondolsz? Hiszen, tudod, hogy nincs időm. És egyáltalán, istentiszteletre? Ne haragudj, de ez tényleg csak asszonyoknak és kisgyerekeknek való. Minket, modern embereket, már nem érdekel Isten.
Ki ez az ember, akinek nincs ideje? Sem Isten számára, sem a felesége számára, de még a gyerekei számára sincs. Ki ez az ember? Talán te lennél? Jó lenne, ha határozott igennel vagy nemmel tudnál válaszolni. Akár így, akár úgy, olvass még egy kicsit tovább.
Egy nap emberünk megint túlesett a borotválkozáson, reggelin, és az újság átfutásán - a feleségét és a gyerekeit is elintézte -, gyorsan felugrott és már rohant is. Mivel ma sem volt ideje, olyan gyorsan vezetett, hogy összeütközött egy másik, talán éppen olyan sietős autóval. Súlyos sérüléssel szállították kórházba. Mivel keresztyén kórház volt, az orvos megkérdezte, hogy hívják-e a lelkészt.
- Igen, kérem, ha még van idő - mondta teljesen kimerülten.
Mire a lelkész megérkezett, a férfi már nem élt. Nem maradt ideje Isten számára.
Forrás: P. Friedrich nyomán
RAJZOLD LE A BÉKESSÉGET!
Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott, s ő nyomban neki is látott. Rajzolt tengert, széltől mentesen, rajta egy hajót, mely állt csöndesen. Utasa mind lusta álomba merült..., s a kép összegyűrve a szemétre került. Nem békesség volt a papíron, hanem szélcsend és unalom.
Aztán újabb rajzba kezdett, s egy szundító öreg bácsit festett. De békességet nem ábrázolt ez sem, nekiállt hát, hogy tovább keressen. Rajzolt virágot, csöndes téli tájat, békésen legelésző birkanyájat...
A papírkosár lassan tele lett, s közben be is esteledett.
Ám az este sem volt békés, messziről hallatszott a mennydörgés. Vihar közeledett, az ég rengett, a festő az ablaknál töprengett. Nézte a szélben sodródó leveleket, a villámokat, mik átjárták az eget. A ház előtti tölgy recsegve hajlongott, kövér esőcseppek verték az ablakot. A festő nem tudta, tovább hogyan legyen, Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett, s ott meglátta, amit egész nap keresett. A fa egyik vastag benső ágán, úgy a fának szíve táján, a viharról szinte mit sem sejtve, ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve. Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.
Ez hát az igazi békesség.
- Uram, te megmutattad békességedet! - szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez, mit a viharban alvó madár jelképez.
A világ legyen bármily nyugtalan, ha szívünkben Isten békessége van. Ő minden gondot vállára vesz, s bennünket szabaddá, békéssé tesz. Az Ő békessége tökéletes, minden félelemtől mentes.
Nekünk szánja ezt a békességet, s tőlünk csak egyet kér: engedelmessége
ÚJ FÜLEK
Guy Dowd meséli ezt a történetet:
Danny fülek nélkül született. Hallott ugyan, de nem volt fülkagylója, mint más normális embernek. Dannyt egész életében kinevették és elutasították a deformitása miatt. De ő megtanult ezzel együtt élni. Hála Istennek, szerető szülei voltak, és erős család állt mögötte.
Amikor középiskolás lett, az orvosa tájékoztatta egy újfajta eljárásról, amelynek segítségével át lehet ültetni egy személy fülét egy másik személyre. Ez azt jelentette, hogy Danny kaphat új fület, amennyiben egy megfelelő donor odaadományozza a sajátját.
Ez izgalmas hír volt. Végtére is az emberek adományoznak mindenféle szervet - szívet, vesét, tüdőt. De Danny nemsokára megtudta, hogy a füladományozás rendkívül ritka.
Azért nem adta fel a reményt. Tudta, hogy egy napon új füleket fog kapni. Kitűnővel érettségizett, és felvették egy híres egyetemre több ezer mérföldre az otthonától. Elköszönt a szüleitől, és elkezdte egyetemista éveit. Itt is nehezen talált barátokra, és nehezen tudott beilleszkedni a fülei miatt.
Egy nap felhívta az édesapja: ,,Danny, menj be a kórházba! Találtak egy donort!"
Danny másnap befeküdt az egyetemi kórházba, ahol az orvosok már felkészültek a műtétre. Néhány órával később Dannynek új füle volt.
Amikor lekerült a kötés, Danny órákon át bámult a tükörbe. Végre neki is volt füle, mint a normális embereknek. Életében először nem szégyellte, ahogy kinézett. Nemcsak új fület kapott, hanem új életet is.
Néhány héttel később Dannyt újra felhívta az édesapja.
- Fiam, édesanyád nagyon beteg! - mondta neki. - Lehet, hogy nem éli túl az éjszakát.
Danny felült az első gépre, és hazarepült. Amikor hazaért, az apja közölte vele a szomorú hírt, hogy az édesanyja meghalt.
Együtt mentek a ravatalozóba, ahol Danny egy utolsó pillantást vethetett az édesanyjára. Lehajolt, hogy búcsúpuszit nyomjon az arcára. Hátrasimította édesanyja haját az arcából, és ekkor vette észre, hogy az anyjának hiányzik a füle.
Alkalmazás: Egy édesanya elképesztő szeretete adott új fület Dannynek. És egy Atya elképesztő szeretete adott új életet nekünk.
Wayne Rice
A VÁROS KÚTJA
Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói mindennap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték.
Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben. Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült. Csak a király nem, akinek saját kútja volt. Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király “különösen" viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan az is feltételezni merészelték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját. A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából. Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk “visszanyerte a józan eszét".
(Dan Millman - A békés harcos útja)
Így járhatunk, ha hatással van ránk a világ.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
Címkék: pszichoterapeuta, specializálódott, istentiszteletre, mellékhatásokról, boldogságboltban, élethelyzetekkel, természetfeletti, kereszteződésben, fekvőtámaszokat, diagnosztizálta, beszennyeződött, borotválkozáson, figyelmeztetést, megcsoszogtatta, személyiségével, efézusbeliekhez, megtisztítottam, boldogságboltot, leghatékonyabb, visszatöltötte, belemerítettem, tanulmányaidat, megvacsoráztak, elcsodálkozott, születésnapját, pillanatnyilag, kisgyerekeknek, végigsimította, megjelölésével, elérzékenyülve, legszívesebben, engedelmessége, idegsebészetre, hátrasimította, tulajdonképpen, füladományozás, mosott ruhákat, férje nézte, szomszédja kiakasztotta, megjegyzést tette, hónappal később, szép tiszta, ablak történetének, ablak tisztaságától, ablakon kinézve, tisztaságától függ, fiatalasszony autóval, kiválasztott modellt, egyik zsúfolt, szembe jövő, másik autó, asszony remegő, TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK, AHOGY MÁSOKAT LÁTUNK, Amikor Isten, CSODÁT VENNI, Indián Törzsfőnök, Carlton Armstrong, ÉLET VIZÉNEK KÚTJA, HAJLÉKTALAN BOLTI KISEGÍTŐ, Árvák Boltja…, INKÁBB ÖLELJ, KIRÁLY ÉS BÖLCS, Nagy Bölcs, SEGÍT IGAZÁBÓL, MENNYIT ÉR, NINCS IDŐM, RAJZOLD LE BÉKESSÉGET, Hála Istennek, Wayne Rice, VÁROS KÚTJA,
|
|
Offline
